Spitzer szolidáris.
Spitzer nem biztos abban, hogy egy ilyen erős támogatottságú kormány regnálása idején a mégoly nemes célok érdekében is, jó ötlet éppen a kormánypárt székházába betörni, de nem is az ő tiszte ezt most itt eldönteni. De, hogy épp csütörtökön ráadásul! Spitzer életében a csütörtök sem a testmozgás napja így örömébe egy kis üröm vegyül.
Sürít, szív, kipufog, kb. negyed kettő tájban érkezik a Lendvay utcába. (A Spitzer.)
Minden hír- és közösségi portál ontja az ilyen eseményekről a valós idejű híreket, ezért Spitzer most eltekint a kronológikus beszámolótól. Talán ennél is érdekesebb azonban a két tábor közötti mentális és attitűd béli különbség.
Bent és kint. A kemény mag egy része Rozgonyi Zoltán társaságában. (Similis simili gaudet.)
Délután fél kettő. A fiatalok jelszavakat skandálnak, szépek és erősek. Ekkor még ellentüntetők alig-alig vannak, bár a későbbi hangadók már gyülekezőben. Az első "hazafi" akin megakad Spitzer tekintete, közvetlenül a bejárat mellett áll. Tekintetét összehúzva vizslatja az eseményeket, majd egy mellette álló bámészkodó harmincas srácnak a mindenttudók önbizalmával mondja: "Te TEK-kes vagy" (így két k-val.) A srác röhög, kedvesen próbálja leszerelni az urat. Ez a fajta konfliktuskerülés, konfliktuskezelés egyébként végig jellemző marad a megmozduláson.
Első igazi hősünk egy galambősz úr már-már sportosan elegánsan. Fehér ing, sötét nadrág, kabát, kis oldaltáska. Ám a jámbor külső igazi harczost rejt. Míg az egyik szervező srác épp sajtótájékoztatót tart a székházon belül történtekről, az ősz úr átverekedve magát a sajtósok gyűrűjén teli torokból üvölti: "Szégyelljétek magatokat!" Teheti. Még verbálisan sem vesz rajta elégtételt senki. Kinevetik. Azért, mint akinek momentán nagyon sürgős dolga van, elsiet.
Körülbelül ezzel egy időben engedik be a Dózsa György úti kapun a titokzatos, kigyúrt, később rendfenntartóként megjelenő férfiakat.
Egy halk szavú forradalmár és egy hangos hazafi. (Imago animi sermo est.)
Negyed három. Az elmúlt fél órában bent is, kint is nagy csönd melybe az hoz némi színt, hogy a demonstrálók között a Lendvai utcán végiggördül a vizilabda-legenda, Kárpáti György. Mivel feltűnése kiváltja az egyetlen olyan bekiabálást amely a tüntetők oldaláról érkezik, megérdemli, hogy szó szerint idézzük. Egy éltesebb, testes úr a következőt üvölti: "Na itt ez a szénégető! Vizilabdázó! Ennek is olyan szar sorsa volt a k...! A Kárpáti autóalkatrészest keressük! Az autóalkatrészest aki a színháznál milliókat rabolt a szociknál! A Kárpátit keressük, azt az okost! Hallod! Ott raboltál húsz évig! Te f...! Kárpáti urat sem kell félteni, karakánul megfelel, sajnos nem halljuk, hogy mit. De nem is érdekes. Nem ez az érdekes. Sokkal fontosabb ennél, hogy ekkor egy lány kiválik a tömegből, odamegy a nagyhangúhoz és ezt mondja: "Nem kéne kiabálni, csak árt vele az ügynek. Igaz, igaz." száll magába az indulatos úr.
Kárpáti doktor láthatóan élvezi. (Tu ne cede malis, sed contra audentior ito)
Lassan, de biztosan gyűlnek az ellentüntetők, közben megérkezik Galkó Balázs is és bemegy a tüntető egyetemisták közé az udvarra. Egy kisebb csoport Bencsik Facebook üzenetét olvassa fennhangon, nevetnek, jókedvűek. Megáll egy Chevrolet Epica, egy hölgy száll ki belőle. akit az autó vezetője két rokonszenves úr védelmébe ajánl. Ők azok akik a hölgyet a székházba kísérve az "Ugassatok kutyák" mondatok kíséretében tűnnek el az ajtó mögött. Spitzer meglepődik. A két úr ugyanis legalább egy-másfél órája jobbára egy helyben álldogált, akár bámészkodók is lehettek volna, de lám kiderült, hogy a hölgyet várták. Borzongatóan konspiratív. Mindeközben egyre hangsúlyosabban mutatkozik meg az egyik bátor főkolompos a nemzeti oldalról. (Spitzer csak az egyszerűség kedvéért megy bele ebbe a "nemzeti oldalas" megkülönböztetésbe, hiszen ő is nemzeti és ő is oldal bizony.)
A nemzeti szimpatikusok és a "Pesti Srác". (Qualis rex, talis grex.)
Három óra. A Dózsa György úti kapunál alakul ki kisebb csődület, amikor birtokon belül megjelennek a Fradi Security emberei. Az utcán feltűnik újra a galambősz úr, de az igazi műsort egy csibészesen vagány "pesti srác" szolgáltatja. A kerítéshez furakodva a következőket kiáltja a tüntető fiataloknak: "Diktatúrát nektek! Menjetek a gyárba dolgozni! Menjetek az iskolába tanulni! Nem?! Nem!? Mit nem? Diktatúrát nektek! Hortobágyra a halastóba dolgozni! Ilyen kézzel, ni! [A kezét mutatja.] Az anyátok picsáját, aztat! Hetven éves vagyok! Mit akarsz te tetű? Demokrácia van! Azt csinál mindenki amit akar! Nem szégyellitek magatokat? Menjetek dolgozni vagy tanulni! Az én pénzemen! Azér' olyan kevés a nyugdíjam, mert mi fizetünk utánatok! Mit már? Nem szégyellitek magatokat? Demokráciát! Az, az van!...Mi? Hát hogy' nézel ki? A majom különbül néz ki az állatkertben, mint te! Na! Menjetek dolgozni úgy mint Rákosi idejibe mi! A hideg vízbe, ni! Tessék, nézd meg, hogy néz ki a kezünk! [A kezét mutatja.] Mert mi dolgoztunk! Nektek diktatúra kell! Jogállamot? Hát ez a jogállam, te hülye! Hát felmentenek mindenkit! Jaj demokráciát, te hülye! Nektek ugye? Külön államot igaz? Hát nem veszitek észre, hogy a magyar nemzet leszar benneteket? Utálnak benneteket! Hát a hallgatói izék mit csináltak?...Százezer egyetemista nem követett benneteket, mert rájött, hogy kik vagytok! Egy hét múlva rájött, hogy kik vagytok! A nemzet testétől idegen paraziták! Mér' nem dolgoztok? Tanuljatok! Az anyátok picsáját! Ti vagytok az egyetemisták, mi? Nézzetek egymásra! A libafos különbül néz ki, mint ti!
A kiselőadás úgy három percig tart. Nem bántja senki, nem üvölti le a fejét senki. (Spitzer, az egyszerű azért szívesen szájon vágná.) A körülötte levő emberek szemében megvetés, derű itt-ott óvatos tartózkodás. Ez az utóbbi Spitzer számára a legérdekesebb. Jön egy hetven éves, százhatvanöt centis kis ember és pusztán a verbális agressziójával félelmet tud kiváltani másokban. Egy vörös hajú középkorú nő kérdőn néz a környezetére, érezni akarja, hogy szükség esetén lesz aki megvédi.
Időközben Bencsik nemzetmentő üzenete körbeért, az ellentüntetők egyre többen vannak. És egyre hangosabbak.
Galambősz urunk is feltűnik a színen: "Majd meglátja szombaton mi lesz! - mondja valakinek. "A Papp László arénánál! Megnézheti, hogy mi lesz! Háromezer záptojás van bekészítve! Háromezer! (Szombatra a Jobbik hirdetett demonstrációt a Papp László sportaréna szomszédságába. Összenő ami összetartozik? Erre Spitzer egy következő posztjában még visszatér.)
Fél négy. Megérkezik a spontán ellentüntetők egy újabb csoportja egy spontán molinóval. Akkurátusan kifeszítik, megállnak a bejárattal szemben és igen, tudják, hogy nincs félnivalójuk. Tudják, hogy a tüntetői oldal nem fogja kicsavarni a kezükből a rudakat, nem fogja őket leköpni, megalázni. Nem akar senki - még verbálisan sem - sósavat önteni a pofájukba. Beszólásokat is csak elvétve kapnak, a legtöbben nevetnek és őszintén csodálkoznak.
Szűcs Julianna Dömsödről és a Nemzet Új Csalogánya. (Arma virumque cano.)
A Hír TV-sek arcán a magukfajták mosolya, körbeveszik a transzparens gazdáját aki fennhangon nyilatkozik: "...a hatalomvadászoknak a kiszolgáltatottjai. [Vélhetően a tüntető egyetemistákra gondol.] A történelmi könyvek itt meg lettek hamisítva és amit a nyolc év csak rongálást tudott, ez az MSzP az életében mind megtette! Ne legyenek áldozatok, hiszen a mi gyerekeink! És nem ez a nyugat. A nyugat a békés, élhető ország, a polgári demokráciába' van! És ez nem polgári demokrácia! [Körbemutat.] Ez már a garázdasággal, a szabálysértéssel egyenlő! Kérem a rektorokat és mindazokat akik az ifjúságér' felelősek hogy tanítsuk meg őket a történelmünkre! Ha tudni fogják a történelmet, mit jelent 1848, 1956, nem fognak hangosan skandálni. Köszönöm, én ezt szerettem volna. Szűcs Julianna vagyok Dömsödről.
Feltűnik az ellentüntetők egy másik emblematikus figurája aki a későbbi szónoklatokat gyakorlatilag magas c-bén végigvisítja, de itt még artikulál: "Ezért a szemét társulatért tüntettek?" [A molinóra mutat, amelyen Bokrostól Gyurcsányon át Bajnai is helyet kapott sokakkal együtt.] "Név szerint meg lehet mondani, hogy mit műveltek az országgal! Ezért? Őket akarjátok? Minden ország örülne, ha Orbán Viktor lenne a miniszterelnöke!...Mit mondott az öszödi böszme? Majd megunjátok és hazamentek! Reméljük ez lesz a vége! Üvölt, iszonyú düh feszíti a keresztény-konzervatív mellkasát.
Alkotmányt, demokráciát, jogállamot! - skandálják az egyetemisták, de egyre több bekiabálás, fütty zavarja a hangjukat. Az egyik tüntető srác felmászik a székház erkélyére és elkezdi: "Mit akart a FIDESZ 1989-ben? A politikai erők szabad versenyén alapuló...." a többit nem hallani. Elszabadul a verbális pokol. Spitzer megint csodálkozik. A tömeg fütyül, üvölt és nagyon tudatosan próbálja hanggal elnyomni a szónoklatot sajnos sikerrel: Menj haza! Gyere le onnan! Fúj! Menjél dolgozni kissrác! Az erkélyen már hárman. Tovább idéznek a '89-es FIDESZ alapvetésekből: "Mit akar a FIDESZ? Félelemmentes életet!...De nem ilyen hülyéknek, mint te! üvölti valaki. A srác csak mosolyog. "... ennek a népnek a himnuszát, akinek a vérét szívjátok? - hangzik magas cében.
Mosoly.
Színre lép ekkor következő hősünk, a "Kékkabátos", aki a dömsödi Szűcs Juliannával érkezett.Később inkább fizikai mint verbális akciókban fog jeleskedni, de ha megszólal ilyen velőseket mond: "Eötvös József egyetemre járnak! Megkérdezték, ki az az Eötvös József, egy se tudta! Ez a magyar ifjúság! Lóránd az te! - kiáltják többen és nevetnek.
Szintén a molinós csapat tagja a Bundesliga női senior focistájára emlékeztető hölgy aki most épp a transzparens rúdját fogva a következő bölcsességgel ajándékoz meg minket: "Azt mondta Andy Warhol, hogy mindenkinek jár negyed óra ismeretség (sic.) És tényleg. Még neki is. Valaki elkezdi skandálni a tömegben: "Meneküljetek!" és a kb. 150 fősre duzzadt Fidesz-védő társaság rázendít: "Meneküljetek! Meneküljetek!..." Verbális agresszió bizony, nem is akármilyen.
A HVG. újságírója a "Kékkabátost" próbálja kérdezni. A válasz: "Jobb, ha most arrébb mész innen, mert elkísérünk egy darabon." Magas cé harsan a háttérben: "...a világ legnagyszerűbb alkotmánya a magyar! Ha elolvasnátok, ilyen marhaságot nem raknátok ki!
Most már egyértelműen a FIDESZ védők vannak verbális túlsúlyban. (Létszámban pedig nem.) Szűcs Julianna, a Kékkabátos és a Bundesligás hölgy testükkel védvén a székházat összekapaszkodva állják útját az ellennek. Tehetik. Senki sem bántja őket.
Egységben az erő. A Bundesligás, Szűcs Julianna és a Kékkabátos. (Fortiora, fortia, fortissima.)
A tüntetők arra hivatkoznak, hogy ez itt (a járda) még közterület, mindenkinek szabad áthaladást kell biztosítani. A "molinósok nem engednek, de mire a rendőr odaér már ártatlan arccal, egymás öleléséből szétválva a következőket mondja Szűcs Julianna: "Igen. Egész nyugodtan kerüljön ki. Nem tudom, hogy észreveszi e, de nincsen korlátozva. És ott még nem tartunk fiatalember, hogy ötven évesen... Az intézkedő rendőr összekacsint a "védőkkel": "Még valaki akar távozni esetleg? Ha én el tudtam itt önök között lavírozni tizenkétszer, akkor azt gondolom, hogy ez önöktől is elvárható!" Hazugságra épülő csúsztatás. Nem ordító, de mégis felháborító.
Sokadszor hangsúlyozom, hogy az ellentüntetőknek semmilyen bántódása nem esik.A "Kékkabátos" kihasználva a helyzetet, kitépi az egyik tüntető kezéből a '89-es FIDESZ-programot. A kérdésre, hogy miért, a válasz cinikusan: "Emlékbe!" Hozzáteszi még, hogy SzDSz- zászlója is van otthon és nem hagy kétséget affelől, hogy milyen körülmények között tett szert rá.
Az egyetemisták kihangosítóval próbálnak beszélni az erkélyről, de gyakorlatilag már egy szavukat sem hallani. Az eddig többnyire csak csendesen bámészkodó FIDESZ szimpatizánsokon is eluralkodik a falkaszellem és ordenáré szitkokkal bombázzák a megszólalni akaró fiatalokat.Ketten mindenképpen megérdemlik még, hogy megemlékezzünk róluk. Egyiküket sapkája okán talán a Broflovski névvel illethetnénk. Masszívan hozza a South Park-os figurák minden primitívségét és nélkülözi azok minden báját. Másikuk a baseball-sapkás fiatalember.
Broflovski és a Baseball-sapkás. (Rozgonyi úr láthatóan élvezi az előadást.)
A tömeg felváltva skandálja a "Hülye vagy, hülye vagy!" és a "Dolgozzatok, tanuljatok!" rigmusokat amit remekül fest zeneileg alá az immár artikulátlanul fel-felcsendülő magas cé. Van aki sípol, sokan fütyülnek. "Önök a FIDESZ 1989-es programját hallják." - mondja egy srác az erkélyen. "Dolgozz Kopasz! Mondjad Kopasz!" kiáltja a broflovskis és kacagva csapkodja a térdét. Ő is jól szórakozik. Az erkélyre visszakerül a korábban a "hazafiak" által erőszakkal elvett magyar zászló, egy fiatal lány ragadja meg. Emberünk: "Mi van Kopasz? Kifulladtál?" majd a lánynak címezve: "Libajnai Liba! Libajnai Liba! Kifulladtál Liba? [Arra utalva, hogy a lány az erkélyen a zászlót fogva áll:] Nem fasz az! Zászló! Ratyi! Mi van Liba? Kifulladtál Liba?" és kacag, kacag, kacag. "Nem vagytok méltók a magyar zászlóra! Tegyétek le a kezetekből! - recsegi egy női hang. "Menjél haza! Menjél haza! Anyád meg otthon éhezik! Szívjál még valamit! - kiáltják mások. "Itt vannak az idegenszívüek. Akik a Magyar Szocialista Párt érdekeit szolgálják, azok idegenszívűek. Ennyi." - mondja egy maga is egyetemista korban lévő ellentüntető fiú.
Baseball sapkás hazafi barátunk azzal teszi magát érdemessé a róla való megemlékezésre, hogy az erkély közelébe furakodva hazaküldi a fiatalokat Izraelbe balhét csinálni.
Délután fél öt. Spitzer fárad. Nem, nem a teste, de a lelke. A gyomra.
Ha Spitzer az itt látottak és hallottak alapján ítélné meg a magyar politikai jobboldalt és annak támogatóit, akkor nagyon lesújtó lenne a véleménye. Azt gondolná, hogy a legközhelyesebb hazafias lózungokkal és kreált ellenségképekkel a legalantasabb zsigeri ellenszenvekre építő kormánypropaganda tökéletesen betölti a célját. Igaznak tűnik az Orbánra aggatott mondat: Aki nincs velünk, az ellenünk van. Féligazságok és nettó hazugságok mentén épül a Nemzeti Együttműködés csak tőmondatokat ismerő rendszere. Az orbáni, vezérre, apára áhítozó kisember - a rafinált kádárival ellentétben - ennek megfelelően szimplán ostoba. Ezen a megmozduláson sem az volt a fontos, hogy mi hangzik el az egyetemisták szájából, csak az, hogy ki mondja. Ha Orbán március 15.-én kezébe enné a '89-es FIDESZ programot és felolvasná híveinek, valószínűleg viharos tetszést aratna vele.(Mondjuk Spitzernél is.)
Ne legyenek illúzióink. Nem fogja. A mai FIDESZ - meggyőződésem - hogy sokkal távolabb van a rendszerváltó önmagától, mint bármely más akkor és ma is létező magyarországi politikai alakulat önmagától.
Spitzer nem politikus, kimondhatja tehát: épül, ha már nem kiépült a nemzeti szocializmus rendszere amelynél még a késő kádári szocializmus is sokkal emberarcúbb, sokkal humánusabb és sokkal levegősebb volt.
Vége.